2012. június 7.

Nyest mentőakció

Tegnap hajnalban, fura jelenségre lett figyelmes intézményünk egyik dolgozója. Egy nyest (köszönet Csák Zoltánnak a segítségért) összekuporodva próbált elaludni a kerítés tövében. Nos, az állatkák jelentős számban lakják intézményünket, köszönhetően a rendben tartott, buja, parkos környezetnek.A meglepő az volt, hogy nem a szokásos helyen próbált nyugovóra térni, hiszen általában ezt azért valamennyire rejtve teszik. Szegény kis nyestünkkel nem tudni mi történt, de mikor rátaláltunk a szemtelen szarkák csipkedték, elég agresszíven. A madarak felénk amúgy is elég vadak, támadtak már varjak az őrkutyákra, illetve gazdáikra is. Eleinte sapka leverés, de volt mikor fejre koppintás is volt, illetve szándékos "kamikaze" repülés. De jelen esetben ezek a hajnali szarkák voltak, és a kis nyest már nem tudott ellenük védekezni, bár láthatóan nem esett jól neki a zaklatás. A madarak elűzése után látható, hogy picit megtépték a bundáját, és az állatka nem volt valami jó bőrben. Az együtt érző dolgozók kihívtak egy állatvédő szervezetet, akik megfogták és gondjaikba vették. Azt mondták, nem lesz baja, igazából csak kicsit kómás. Szvsz én azt hittem itt vége is a történetnek, DE nem. Még aznap délután az állatvédők visszatelefonáltak, hogy tájékoztassanak a kis állatka állapotáról. Szerintem ez nagyon kellemes, és figyelmes gesztus volt részükről!



Megosztás a Facebook-on